Teljesen megoszlanak a vélemények a szakmában azt illetően, hogy mennyire jó ötlet-e az, hogy az összeszerelést a kert tulajdonosára bízzuk, illetve bíztassuk arra, hogy szerelje össze az öntözőrendszert házilag! Én jó magam azon az állásponton vagyok, hogy ez egyáltalán nem ördögtől fakadó dolog. Ezt az állításom arra alapozom, hogy több tucat házilag összeszerelt berendezésen vagyunk túl, ahol az ügyfelem rakta össze saját maga számára az öntözőrendszert.
Ezt persze nem csak úgy kirázta az ujjából, hanem egy pontos összerakási bemutatót tartottam neki, illetve megrajzoltam a terveket, valamint biztosítottam neki hozzá minden tudást – és alkatrészt is -, amire szüksége volt. Mindezek után pedig telefonos segítséget is adtam neki, ha elakadt.
A szakma aggályai az öntözőrendszer házilagos összerakásával azok, hogy belefog az ügyfél és csatatérré változtatva a kertjét, egy hét után visítva hívja a legközelebbi szerelőt, akit elér, hogy jöjjön neki segíteni. Ez után a szerelőnek még sokkal több munkája lesz vele, amíg kibogozza és helyre teszi a dolgot. Végeredményében pedig sokkal többe fog kerülni az ügyfélnek ez a móka, mintha elsőre öntözéstechnikai szakemberhez fordul. Sajnos én magam is nem is egyszer oldottam meg ilyen helyzeteket, de csak addig, amíg nem nyújtottam az alkatrész mellé ilyen erős szolgáltatást is.
Szeretném még azt a tapasztalatomat is megosztani, hogy egy olyan dolog is felszínre került ezzel, amire nem is számítottam, pedig nagy hasznára válik minden résztvevőnek. Mégpedig az, hogy a betanítás alatt minden alkalommal pontosan kiderül az ügyfelem számára is, hogy képes-e erre, azaz, hogy össze fogja-e tudni rakni az öntözőrendszerét házilag! Mi több, ezt saját maga szokta originálni! Megmondja nyíltan, hogy inkább úgy döntött, hogy szakemberre bízná a dolgot. Ezért én azon az állásponton vagyok, hogy így lehet ezt csinálni!
Amikor ezt a cikket írom, már több mint 100 ilyen sikeres projektem volt. Ehhez a sikerhez az is hozzátartozik, hogy sok éve vezetek egy öntözéstechnikai szaküzletet és rengeteg tapasztalatot is gyűjtöttem a témában.