Ha nagyobb mennyiségű irat tárolása a feladatunk, akkor mindent meg kell tennünk annak érdekben, hogy azok épségét hosszú éveken át megőrizzük. Ami mindenképp fontos, hogy ekkora teher esetében a fémpolc legyen az, amely az iratok helyéül szolgálhat. Ugyanis a folyamatos tárolás mellett az is nagyon fontos, hogy egy megfelelő rendszer alapján legyenek az egyes akták, vagy éppen dobozok elhelyezve. A salgó polcok lehetnek talán a legjob megoldások, hiszen ezek a fajta tároló eszközök nem csak azért kedveltek, mert igen kicsi helyet foglalnak, ezzel szemben igen nagy mennyiségű helyet biztosítanak. Nem kell azzal foglalkozni, hogy évente átessenek a megfelelő karbantartási munkálatokon, hiszen alapanyagjukat tekintve, általában horganyzott lemezből készülnek. Ennek köszönhetően pedig bármikor pótolhatóak, amennyiben lecsökken az üres polcok száma. Ha pedig magát az összeszerelést kell elvégezni, azzal sincsen probléma, hiszen egy igen egyszerű rendszert kell csak követnünk, amely pár perc alatt összerakható.