A Föld legnagyobb része víz, azonban annak ellenére, hogy bővelkedünk belőle, nagyon nagy figyelmet kell fordítanunk a tengereink megóvására. Ugyanis mivel a különféle iparágakban is gyakran hívják segítségül a víz segítségét, így egyre több alkalommal találkozhatunk különféle környezetszennyezési problémákkal is. Sokaknak a tenger hallatán a nyaralás és a pihenés jut eszükbe, míg mások szállítmányozásra, vagy éppen egyes termékek előállításához veszik igénybe a tenger vizet. Az is tény, hogy azok az országok, amelyek büszkélkedhetnek tengerparttal, igen jól megérnek a turizmusból, hiszen komplett üdülő paradicsomok létesültek azért, hogy az oda látogatók tökéletesen kipihenhessék magukat. Általában különféle szállítási módszereket fejlesztenek ki a cégek, hogy minél rövidebb időn belül el tudja juttatni a szállítmányát az adott helyre, ehhez pedig kifogástalan eszköz lehet a tenger. Ugyani neki köszönhetően a világ bármely pontjára könnyedén eljuthatunk. Éppen ezért az a legfontosabb, hogy megfelelően vigyázzunk erre a felbecsülhetetlen értékre.