Ha egy kiállításra, vagy éppen egy vásárra készülünk, nem csak a minőségi és nagyobb mennyiségű termékekről kell gondoskodnunk, hanem arról is, hogy az árusító standunk pontosan úgy nézzen ki, ahogyan azt mi elképzeltük. Persze nem utolsó szempont az sem, hogy fel kell hívnia a figyelmet a vásárlásra, valamint a szemet is vonzania kell. Ha így teszünk, túlságosan nagy problémánk nem lehet, valamint minden egyes portékánkat gyorsan el tudunk majd adni. Ha szeretnénk egy olyan reklám eszközt, amely mutatós, strapabíró, emellett pedig még nem is kerül sokba, mindenképp a molinó készítés mellett érdemes letennünk a voksunkat. Emellett a matrica nyomtatás is sokat segíthet. Nem csak azért, mert ezt a fajta anyagot bárhová magunkkal vihetjük, tulajdonképpen bármilyen felületre könnyedén kifeszíthetjük, de emellett pontosan olyan információkat jelentethetünk meg rajta, amilyeneket csak akarunk. Az elkészült nyomat pedig évekig megmarad még kültéri használat közben is, éppen ezért emiatt sem kell aggódnunk, hiszen sokaknak a kisebb beruházás is nehézkes lehet.